Partnereink

MKB Euroleasing

Az MKB-Euroleasing cégcsoport 1991-ben alakult azzal a szándékkal, hogy a gépjármű-értékesítéshez kapcsolódó szolgáltatások teljes körét lefedje. Az azóta eltelt két évtized az alapítók szándékát igazolta. 2001-től az MKB Bank tulajdonostársként vállalt szerepet munkánkban. Jelenleg cégcsoportunk az egyetlen szolgáltató a magyar piacon, mely a gépjárműhöz kapcsolódó szolgáltatási lánc összes tevékenységet felvállalja.

 

AutoCity Használtautó-Kereskedés

Budapesten, Csepelen vagyunk, közvetlenül a Gubacsi-híd csepeli lábánál, a régi kisMERKUR-telepen működünk. Cégünk 2001-ben alakult, egy komoly, 100%-ban magyar cégcsoport a tulajdonosunk. Huszonöten dolgozunk a cégnél, autószalonunk, rengeteg új-és használt autónk, valamint autószervizünk és autókozmetikai részlegünk várja Önt. Előbbiek mellett, helyben működő eredetvizsgáló partnerrel rendelkezünk.

 

DunaAuto Zrt.

A Duna Autó Zrt. 1989. évi megalakulásától kezdve magas szintű szakmai hozzáértéssel, megbízhatóan szolgálja ki ügyfelei igényeit Óbudán. A Duna Autó Zrt. létrehozását az vezérelte, hogy ügyfeleink igényüknek megfelelően, egy helyen és gyorsan tudjanak választani a széles modellpalettából és szervizszolgáltatásokból.

 

 

Hovány

A Hovány Cégcsoport 9 gépjármű márka márkaképviseletét látja el Magyarországon. Értékesítési és szervizpontjaink 5 városban találhatóak meg: Kecskemét, Szeged, Békéscsaba, Debrecen és Szolnok.
Cégcsoportunk által képvisel márkák: Mercedes-Benz, Ford, Nissan, Mitsubishi, Peugeot, Hyundai, Volvo, Subaru, Citröen.
 

A Hovány Cégcsoport multi-brand szalonjaival, széles termékválasztékkal, sokoldalú és magas minőségű szolgáltatásaival áll ügyfelei szolgálatára.

 

 

Ivanics

Küldetésünk, hogy szakértelemmel, tudatos tervezéssel, tisztességgel és szorgalommal dolgozzunk. Célunk folyamatosan megújulva lelkes és elkötelezett kollégáink környezettudatos munkájával szolgáltatni.
Büszkék vagyunk társadalmi szerepvállalásunkra a sport, a kultúra és az oktatás területén.
Együtt, közösen a mindig mosollyal távozó, elégedett ügyfélért!

 

Csigavér Autósiskola

Sok éve már a Csigavér a főváros leglátogatottabb autós-motoros iskolája, ahol több mint 100 gépjármű és ugyanannyi oktató közül választhat. Ezúton is köszönjük a bizalmat annak a több tízezer tanulónak, akik minket választottak! Ajánlatunk a ROBOGÓTOL a KAMIONIG terjed. Személygépkocsis, motoros, teherautós, buszos, és szaktanfolyami képzések folyamatosan indulnak.

 

Angel Auto Service

A professzionalitást a legújabb gépek és eszközök, valamint a sokéves tapasztalattal rendelkező, magyarul és angolul beszélő szerelőink biztosítják. Ügyfélbarát szolgáltatást a rugalmas nyitvatartás, könnyű megközelítés, a kiváló parkolási lehetőség és az udvarias kiszolgálás mellett a kényelmes, ingyenes wifi hozzáféréssel ellátott várószobánk garantálja. Mindezen szolgáltatásokat Budapest legjobb árain kívánjuk nyújtani Önöknek.

 

Angel Lomo

Célunk, hogy elegáns utazási lehetőséget biztosítsunk vendégeinknek (Budapesten és azon kívül is), valamint exkluzív szórakozási lehetőséget biztosítsunk az indulási és az érkezési pont közötti utazás során. Limuzin bérlés és party busz bérlés árainkkal és minőségünkkel a hasonló területen mozgó többi vállalkozás által kínált árak és szolgáltatások közül kiemelkedve a legkedvezőbb feltételeket kínáljuk vendégeinknek; áraink bruttó árak, rejtett költségek nincsenek. Elsősorban Budapest és annak 50-100 kilométeres körzetében, leánybúcsúra, legénybúcsúra, születésnapra, esküvőre vagy csak úgy, amikor excluzív megjelenésre vagy szórakozva utazásra van szükség. Sofőrjeink magyarul és angolul beszélnek és legfőbb kötelességük, hogy a vendégek igényeinek megfeleljenek.

 

Corner Car

A Corner Car Center Kft. 2006 óta működik Soroksáron.Új, a legmodernebb eszközökkel felszerelt műhelyünk alkalmas személygépkocsik és kisteherautók teljes körű szervizelésére. Jól képzett szakemberekkel, 400 négyzetméteres területen, autószerelő-, lakatos-, klíma és villanyszerelő, gumis állásokkal várjuk régi és új Ügyfeleinket.Az Ön autója a mi gondunk.

 

Szilágyi Autókereskedés  

Szilágyi Autókereskedés - Használtautó kereskedés

 

Fehér Truck - Kamion és bemutatószerviz

Kiemelt szolgáltatásaink: műszeres diagnosztika, hibakód olvasás-törlés, fékmérés, rázópad, fékbetét szegecselés, futómű állítás, olajcsere, elektromos javítás, kuplung javítás, motor javítás, váltó javítás, önindító javítás, lakatos munkák, tachográf vizsgálat-illesztés, hibafelvételezés-javítás, vizsgáztatást. A WIELTON pótkocsi teljes körű garanciális javítását elvégezzük félpótkocsik: BPW,SAF,ROR, és MERCEDES tengelyekre. A garancia után is teljes körű szolgáltatás:fékrendszer, rugózás, felépítmény javítás, szervizelés. ABS, EBS-WABCO számítógépes diagnosztika, ABS, EBS-HALDEX számítógépes diagnosztika. Cégünk hivatalos BPW MÁRKASZERVIZ –PARTNER,WABCO HIVATALOS SZERVIZPONT. Márkától függetlenül tudunk gép- és pótkocsi fék ABS, EBS, légrugózás ECAS,TEBS rendszerhibát diagnosztizálni és javítani.

 

Gulygli-Car

www.gulygli-car.hu
 

 

Gebei Transzfer

Cégünk 1992-ben alakult családi vállalkozás, melynek az elmúlt pár évben fő tevékenységi köre az informatika és a személyszállítás lett. Az utóbbi áll közelebb szívünkhöz, amelyből igyekszünk a maximumot kihozni a megrendelőink számára.
A legfőbb célunk olyan szolgáltatás nyújtása a bérlés és kölcsönzés során, amely korrekt árral bír és a legkedvezőbb feltételeket nyújtja megrendelőink számára, hiszen nekünk is az a célunk, hogy elégedettek legyenek cégünkkel és legközelebb is minket válasszanak.

 

RenauldAlkatrészek.com

Renault autó alkatrész érdekli? Ön jó helyen jár ne keressen tovább! Több ezer Renault tartozék, alkatrész raktáron csak nálunk! Magyarország legnagyobb Renault bontott és új alkatrész áruháza a miénk. Csak kiváló minőségű Renault bontott alkatrészeket árusítunk! A Garo Super Kft.-nél mindig jó áron vásárolhat. Miért fizetne többet egy alkatrészért ? Hívjon most, vásároljon nálunk! Alkatrész beszerzés Renaultalkatreszek.com segítségével Telefon: 061 253 8366 Mobil: +36 20 9223357 1171 Budapest, Pesti út 474

 

Útfutó

Cégünk fogalkozik személy és csomagszállítással, sofőr és bérautó szolgáltatással Magyarország teljes területén illetve Ausztria-Olaszország-Tirol egyes régióiba. Országos hálózatunk és "Háztól-Házig" szolgáltatásunk mindenki számára elérhető kényelmesen az otthonától a célállomásáig.
Szervezze velünk bármilyen utazását, csomagszállítását vagy rendeljen épp egy megbízható külön erre a célra kiképzett sofőrt vagy éppen válasszon bérautoink közül ha szereti a minőséget, figyelmet, udvariasságot és a jó hangulatot, társaságot!
Mi az leszünk Önnek ami a legmegfelelőbb bármely célra is! 

Tisztelettel és barátsággal:
Ujfalussy Zoltán"

 

Budapest Partybus

Partybuszok bérlése Budapesten és egész Magyarországon a Budapest Partybus-tól!

A Partybusz -t bérelheted születésnapra, szalagavatóra, legénybúcsúra, leánybúcsúra, illetve bármilyen más alkalomra vagy ha egyszerűen csak bulizni akarsz, egy eddig még nem látott, egyedülálló, igényes világ tárulhat eléd.

 

Iceteam Design - Autófólia

Az Iceteam Design-t azzal a céllal alapítottuk, hogy magas szintű szakmai tudásunkat egyesítve professzionális szolgáltatást nyújtsunk ügyfeleinknek a grafikai tervezéstől a kivitelezésig. A minőség és a megbízhatóság alapvető elvárás munkáink során.
Mottónk: Felkészültség, nyitottság, gyakorlatiasság, körültekintés és kreativitás. Eddig így dolgoztunk és ez után is ebben hiszünk. Ügyfeleink hűsége számunkra biztosíték, hogy jó úton járunk..